Vádat emelt a Főügyészség
Kedves Tagjaink!
December 1-én a médiából hozzánk eljutott információk szerint, a Főügyészség vádat emelt három férfi ellen, akiket különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással, valamint további bűncselekményekkel gyanúsítanak. A vádiratban az ügyészség indítványozta, hogy a Győri Törvényszék az érintettekkel szemben szabjon ki letöltendő börtönbüntetést és pénzbüntetést, továbbá tiltsa el őket attól, hogy a jövőben az érdekképviseleti szervezetben pénzkezeléssel járó vezető tisztséget tölthessenek be. Az tehát kijelenthető, hogy az eddigi kommunikációinknak megfelelően a vádemelés a már ismert gyanúsítottakkal szemben történik meg, a nyomozás újabb érintettet nem derített fel.
A fentiekkel kapcsolatban eddig a pontig az AHFSZ semmilyen hivatalos információt vagy megkeresést nem kapott, ezek a részletek kizárólag a sajtóközleményből ismertek számunkra is, hiszen jelenleg a Főügyészség emelt vádat és küldte el az összes iratot a Győri Törvényszéknek. A bíróság fogja erről hivatalosan értesíteni a feleket, így az AHFSZ-t is a vádirat kiküldésével. Ezzel indul a bírósági eljárás és ezután tűzik ki az előkészítő ülést is, nagy valószínűséggel a 2026-os év elején.
Természetesen megbízott ügyvédünkkel folyamatosan kapcsolatban vagyunk és amennyiben hivatalos tényeket, új információkat kapunk, azokat közvetíteni fogjuk felétek!