Elindultak az idei bértárgyalások – Felkészülten, egységesen, stabil háttérrel
Felkészülés az idei bértárgyalásra
A bizalmi értekezlet jóváhagyta az előkészítő munkát, amelyen a bizalmi tisztségviselők már december közepe óta dolgoztak: minden releváns adat összegyűjtésén, elemzésén és értékelésén.
A felkészülés első alkalmával a munkacsoportunk megvizsgálta a KSH által közzétett adatokat, ezek alapján a 2025. évi infláció az alapbérnövekedés és a mozgóbér alapbérbe történő beépítésének mértéke alatt maradt. Ennek megfelelően a Kollektív Szerződés rendelkezése szerint lezártnak tekinthető a 2024-es bérmegállapodás, hiszen minden pontja teljesült.
Kép: A bértárgyalást támogató munkacsoport
A bértárgyalást előkészítő folyamat elején látszott, hogy a gazdasági környezet változása miatt mély és részletes vizsgálatra lesz szükség, ezért külső gazdasági kutatót vontunk be. Több opció vizsgálata után a GKI Gazdaságkutató ZRt. (GKI) mellett döntöttünk, módszertanuk szakmailag és adatminőségben is megbízhatónak bizonyult. Fontos eredmény, hogy a GKI elemzése, a saját hazai és nemzetközi tapasztalataink, illetve a munkáltató adatai egybehangzó trendeket mutatnak.
Részletesen áttekintettük az összes bér- és juttatási elemet, hogy lássuk, miből áll össze a teljes jövedelem, valamint mely pontok lehetnek tárgyalási témák. Elemeztük a belső bérsávokat (HAY) és azok eloszlását, hogy feltárjuk az esetleges rendszerbeli aránytalanságokat.
Kiemelten foglalkoztunk az „EURO/Stunde” (azaz a gyártási óradíj) mutatóval is, amely sokat elárul arról, hogyan állunk a konszernen belüli versenyben. Azt is elemeztük, mely tényezők befolyásolják ezt az értéket – hiszen ez a tárgyalások egyik fontos háttéreleme lehet.
A mozgóbér-vizsgálatból kiderült, hogy ez a téma a tárgyalások során biztosan napirendre kerül.
A munkacsoport célja az volt, hogy független, átlátható és objektív alapokra építse a bértárgyalások előkészítését. Az elemzések és a külső szakértői támogatás megerősített minket abban, hogy stabil háttérrel kezdhetjük meg a tárgyalásokat.
Stratégiánk és céljaink
A munka végén a 2026.02.02-i Bizalmi értekezleten egyhangú, tartózkodás és elutasítás mentes felhatalmazást kaptunk a következő stratégiára és célokra:
1. Új tárgyalási megközelítés
Az idei bértárgyalásokon a felek egy új, a korábbi követelés–ajánlat rendszertől eltérő folyamatot alkalmaznak, amelyben az álláspontok kölcsönös megvitatásával kívánnak előrelépni. Szakszervezetünk számára fontos, hogy ez a módszer valódi, érdemi eredményeket hozzon a munkavállalók számára. A tárgyalássorozat folyamán rendszeres egyeztetéseket folytatunk a bértárgyalást támogató munkacsoporttal, a fontosabb mérföldkövekről pedig Bizalmi értekezleten tájékoztatjuk tisztségviselőinket. A bértárgyalással kapcsolatos kommunikációnk a továbbiakban a weboldalunkon (www.ahfsz.hu), kizárólag belépési szintekhez kötve jelenik meg. Nem teszünk közzé nyilvános „kezdő ajánlatot” – ezzel nagyobb tárgyalási mozgásteret teremtünk. Célunk, hogy intenzívebb tárgyalásokkal hatékonyabban jussunk el a döntési pontokig.
2. A szakszervezet fő céljai a bértárgyaláson:
A jelenlegi európai autóipari és konszern helyzetek miatt, elsőszámú célunk a foglalkoztatás biztonságának erősítése, valamint a létszámcsökkentések szankciókkal történő korlátozása. A járműgyártásban a megnövekedett egyéni leterheltségek csökkentése a termeléshez igazodó megfelelő műszakrend felállításával a magánélet-munka egyensúlyának megteremtése érdekében. A már meglévő bérelemek (alapbér, mozgóbér, VBK, egyszeri kifizetés, lojalitási bónusz, jubileumi bónusz) megvédése és a jelenlegi jövedelem szint megtartása, középtávon pedig fejlesztése. Legfontosabb céljaink mellett további, a Bizalmi értekezleten bemutatott, a bértárgyalást támogató, bizalmiakból álló munkacsoport által kidolgozott elemek, az elfogadott tárgyalási stratégia mentén kerülnek a tárgyaló asztalra.
Értékeink, munkahelyeink, valamint a tárgyalási stratégiánk védelme érdekében szükséges, hogy külső szereplők elől ezen pontok védve legyenek. Ennek érdekében a tárgyalások során elért mérföldkövekről belépést követően elérhető formában az ahfsz.hu oldalon adunk tájékoztatást tagjainknak.
Miért fontos mindez?
Ezek az intézkedések nem csak a jelen, hanem a hosszútávú biztonságunkat és megélhetésünket erősítik. Mi minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a lehető legjobb eredményeket érjük el, ehhez pedig szükségünk van minden tagunk támogatására, összetartására és együttműködésére. Felelősséggel tartozunk tagjaink, munkatársaink munkahelyeiért és ezáltal családjaik megélhetéséért.
Megkezdődtek a bértárgyalások, és lezártuk az első egyeztetési fordulót
A bértárgyalás első fordulójára 2026.02.04-én került sor, melyen a munkáltató tárgyalódelegációja ismertette a határozott tárgyalási álláspontját:
Alapbéremelés nem lehetséges, valamint az egyszeri és VBK kifizetés nem fenntartható.
Az AHFSZ delegációjának vezetője azonnal és határozottan leszögezte, hogy egyik ponttal sem ért egyet! Zsidi Dávid hangsúlyozta, hogy maximálisan kiállunk a Bizalmi értekezleten meghatározott céljaink mellett!
"Különösen fontos, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel erősítsük vállalatunk jövőképességét annak érdekében, hogy eséllyel pályázhassunk új termékekért. Célunk a regionális munkaerőpiachoz mért magasabb bérszínvonal csökkentése. Ennek értelmében a vállalatvezetés a jelenlegi helyzetben nem látja lehetőségét az alapbéremelésnek, az egyszeri kifizetésnek, valamint nem látja fenntarthatónak a választható béren kívüli juttatást (VBK) a továbbiakban.” - mondta Németh Kinga a munkáltató tárgyalódelegációjának vezetője.
Zsidi Dávid, az AHFSZ tárgyalódelegációjának vezetője kiemelte: „Legfontosabb tárgyalási témáink közé tartozik a munkatársak foglalkoztatás-biztonságának feltételei, a járműgyárban tapasztalható leterheltség csökkentése, a bérelemek védelme, a jövedelmi szint megtartása és fejlesztése –, továbbá egyéb szociális jellegű intézkedések. A delegációnk hangsúlyozta, hogy ezen tárgyalási pontok mentén javasolja folytatni a bértárgyalást, egyúttal leszögezte, hogy a felek tárgyalási induló álláspontjai távol vannak egymástól.”
Még egyszer kiemeljük, hogy a továbbiakban abban az esetekben fogunk tagjainknak a weboldalunkon, belépés után elérhető tájékoztatást kiadni, amennyiben a tárgyalások során fontos mérföldkövet tudtunk elérni.
Kedves Tagjaink! Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy egy ilyen kiélezett helyzetben, ahol a megállapodás legapróbb részletei is nagy jelentőséggel bírnak, és meghatározhatják az előttünk álló évet, éveket, ne a leggyorsabb megállapodásra törekedjünk, hanem a lehető legtöbb célunkat maradéktalanul elérjük! Jelenlegi bérmegállapodásunk 2026 március 31-ig érvényes!
Továbbra is számítunk támogatásotokra!